Nem kimondottan kedvelik a szárazságot, de nagyon jól elviselik. Míg a sivatagos területeken élő szukkulensek a talajban lévő kis mennyiségű vizet is képesek hasznosítani - hiszen gyökérszőreik sejthártyáján a víz a magas ozmotikus koncentrációjú sejtplazma felé könnyen beáramlik -, addig a mérsékelt övben élő kövirózsák más módszerhez folyamodnak. Ozmotikus koncentrációjuk alacsony lévén, csak a jól átnedvesedett talajból tudják felvenni a szükséges vizet, de azt sokáig képesek tárolni. Szükségük is van erre, hiszen hegyek kopár sziklafalain, kövek közt megbújva élnek, ahol jelentős napi hőingást és nyaranta óriási forróságot kell elviselniük. Azért itt telepednek meg, mert így el tudják kerülni a versengést a fűfélékkel, melyek árnyékolásukkal végzetesek lennének e fénykedvelő növények számára.

Környezeti adottságoktól függő fenotípusos eltérések

A kövirózsák a többi növényhez hasonlóan érzékenyen reagálnak a környezetükből származó hatásokra. Amennyiben ezek szélsőséges értékűek (tehát az adott taxonnak valamely tényezőre nézve biológiai minimumát vagy maximumát közelítik), az egyedek megpróbálják e káros hatásokat kivédeni, tompítani. Optimális feltételek mellett, minden élőlény a benne genetikailag kódolt tulajdonságokat jeleníti meg küllemében, tehát a fajra, alfajra jellemző habitust ölt. Ha az életfeltételei nem megfelelőek, akkor különféle deformációkat figyelhetünk meg rajtuk, amik bár esztétikailag romboló hatásúak, ám az egyed életben maradását szolgálják. A zavaró tényező megszűnésével a növény újra felveszi fajra jellemző tulajdonságait, amennyiben nem szenvedett maradandó károsodást, vagy nem pusztult el.

Szárazság hatása

Vízhiány következtében a kemény, pattanva törő leveleik elvesztik rugalmasságukat, petyhüdté válnak. A rozetta szélessége csökkenni kezd. Ha az aszály továbbra is tart előbb ráncosodni kezdenek a levelek, és az alsók elszáradnak. A tőrózsa összehúzódásának ekkor már egyre jelentősebb a szerepe, hisz csökkenti a párologtató felületet, valamint az idősebb levelek ráborulnak a fiatalabbakra, védve a centrumban lévő rügyet. Az elszáradó alsó-külső levélkörök passzív talajfedést biztosítanak.

Megnyúlás (etioláció)

A fényhiánnyal és a nem megfelelő tápanyagellátással hozható összefüggésbe. Ha csökken a fény mennyisége, de a hőmérséklet is alacsonyabb - például ősszel - nem következik be ez a deformáció. Ha azonban a fényintenzitás csökkenése magas hőmérséklettel párosul - mondjuk gyomok árnyékolása esetén - az a levelek megnyúlását vonja maga után. Ilyen esetben csökken a növény ellenálló képessége, az alul sárgás levelek pedig díszítőértéket nem képviselnek. A kövirózsa ezzel a reakciójával az asszimiláló felületét igyekszik növelni.

Az inda a szokásos méretének többszörösére is megnyúlhat. Így igyekszik az egyed utódai számára megfelelőbb körülményeket biztosítani, mert a fiatal növény minél messzebb gyökeresedik le, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kikerüljön az árnyékot vető objektum hatása alól. További előnye e "módszernek", hogy az utód eltávolodik az igénybevett talajtól, és tápdúsabb helyre kerül.

Talajból kiemelkedő rozetta

A mészkőhegységekben honos fajoknál a kalcium hiánya okoz ilyen tüneteket, amennyiben kertben tartva őket, nem biztosítunk megfelelő talajösszetételt számukra. Ilyen fajok a Sempervivum tectorum vagy a S. marmoreum is. Ezt a deformitását a fenotípusnak könnyű elkerülni, ha a növényeket mésztartalmú tápoldattal öntözzük meg alkalmanként, vagy még egyszerűbb, ha a kövirózsák köré mészköveket helyezünk, amelyek biztosítják a megfelelő Ca-ellátást, hiszen a csapadék kis mennyiségben, de folyamatosan oldja azokat.

A kiemelkedő rozetták tavasszal is megfigyelhetők a gyűjteményekben, okozója valószínűleg a felfagyás. Ekkor a növény olyan képet fest, mintha rövid törzsön levélüstököt viselne. Ez hóolvadáskor is előnyös lehet, mert a levelek nem érnek bele az ideig-óráig alattuk álló hólébe.

Külső hatásra létrejövő heterofília

A Sempervivum grandiflorumnál figyelhető meg nagy gyakorisággal, de csak abban az esetben, ha a vizsgált egyed lankás területen él. A növény a lejtő irányában hosszabb leveleket növeszt. Azért választanak ilyen élőhelyet, mert a fényviszonyok itt kiválóak, ám a széllel illetve a csapadékos időben lezúduló víz károsító hatásával csak ilyen áramvonalas formát öltve tudnak dacolni.

Egyes taxonoknál megfigyelhető, genetikailag rögzített tulajdonságok

Némely kövirózsa fajok valamely tulajdonságukban eltérnek az általános modelltől. A S. arachnoideum hófehér, pókhálószőrei éjszakánként nedvességcsapdaként funkcionálnak, mivel a hőmérséklet-változás miatt kicsapódó harmatot képes megkötni. Ezen túlmenően sajátos mikroklímát biztosít, továbbá, a párologtatás szabályozásában és a fényvisszaverésben is szerepet játszik. A S. ciliosum sűrű pillázata is hasonló célokat szolgál. Több faj is váltogatja a színét a vegetációs idő során, ami a fényhasznosítással lehet kapcsolatban.

Gyakori mutációk és torzképződmények

Ilyen a rozettaosztódás azon taxonoknál melyekre normális esetben az indás vegetatív szaporodás jellemző. A tarajosodás (cristatum forma), és szalagosodás (fasciatio) főként a levelek alakjának megváltozását jelenti. A csöveslevelűség érdekessége, hogy normális küllemu növény is hozhat csöveslevelű sarjat, és ez fordítva is igaz. A S. arachnoideum ALBION elvirágzás után remontálhat, a S. x. vaccari pedig a virágzati szár leveleinek tövében hajtáskezdeményeket fejleszthet ki.

Összefoglalás

A fentiekből kiderül, hogy a kövirózsák dinamikusan alkalmazkodnak és alkalmazkodtak környezetük rövid és hosszú távú változásaihoz egyaránt, aminek köszönhetően évezredek óta sikerrel állják meg helyüket a Föld flórájában. A környezeti tényezők miatt létrejött fenotípusbeli változások az adott helyen élő egyedek életbemaradását segítik elő. Az egyes taxonokra jellemző, a többiekétől jelentősen eltérő (genetikailag rögzített) morfológiai bélyegei, az evolúciós folyamat eredményeként jöttek létre. A gyakori mutációk pedig - bár általában hátrányt okoznak, de egy-két ellenpélda is van-, a törzsfejlődésben játszhatnak szerepet: a növényfajok, alfajok egymásból való kialakulása során az új taxonok keletkezése, mindig egy régebben kialakult faj néhány egyedének genomjában bekövetkezett, pozitív hatású, öröklődő változásból indult ki.