Nép gyógyászat a nátha ellen

2015-09-08 11:16:25 | Módosítva: 2015-09-08 11:24:04

A meghűlés ősszel is sokakat érint, hiszen az előbújó nap, és felmelegedés sokszor csalóka, könnyű megfázni ilyenkor. Összeállításunkban olyan egyszerű tippeket gyűjtöttünk össze, melyek könnyen betarthatók, megvalósíthatók és segítenek a nátha tüneteinek enyhítésében, a betegség gyorsabb lefolyásában.


Láztalan esetben tegyünk egyórás lendületes sétát (vagy biciklizzünk, ússzunk, kocogjunk), majd vegyünk egy hosszú, ellazító forró fürdőt és bújjunk ágyba. Hagyjuk abba az alkoholfogyasztást, dohányzást és lehetőleg a kávét is mellőzzük a koffeintartalmú italokkal együtt (fekete vagy zöld tea, forró csoki, kakaó, kóla).

Jó hatást érhetünk el akupresszúrával is. Mindkét hüvelyujjunkat körömmel fölfelé, helyezzük az asztalra, nyomjuk lefelé és ugyanakkor végezzünk körkörös mozgást vele 8 másodpercig. A homlok közepére gyakorolt nyomás az orr felett is csökkentheti tüneteinket. Masszírozzuk a harmadik és negyedik ujjunkkal a fejtetőt, majd haladjunk lassan hátrafelé.

Egészítsük ki étrendünket A-vitaminnal, C-vitaminnal, ez utóbbiból két és félóránként 500 mg-ot vigyünk még be pluszban. Helyezzük előtérbe a cink-fogyasztást is.

A helyes táplálkozás azt jelenti, hogy a napi bevitel 80 %-a komplex szénhidrát, 10 %-a zsír és 10 %-a fehérje. Komplex szénhidrátot tartalmaznak a gyümölcsök, zöldségek, hántolatlan gabona, dió, mogyoró, hüvelyesek. A fehérjebevitelt olajos magvakkal, gabonafélékkel, fehér- és olajos-hallal, tojásfehérjével, alacsony zsírtartalmú tejtermékekkel, például joghurttal biztosítsuk.

Sok A-vitamin elő-anyag található (béta-karotin) a sötétzöld és sárga zöldségfélékben (spárga, brokkoli kelbimbó, sárgarépa, kelkáposzta, saláta, sütőtök, spenót) és a sárgásvörös, narancssárga gyümölcsökben (sárgabarack, sárgadinnye, mangó, citrusfélék, áfonya, őszibarack, ananász, eper). Sok cinket tartalmaz a vaj nélküli pattogatott kukorica, édesburgonya, dió, mogyoró, lencse, zöldbab, élesztő, búzacsíra.

Igyunk sok folyadékot, félóránként legalább fél pohárnyit. Ez a folyadék lehet fokhagymával és cayenne-i borssal fűszerezett hagymaleves, gyümölcslé (narancs, grépfrút, alma, szőlő, zöldség-lé, paradicsom, sárgarépa). Készíthetünk italt szentjánoskenyérből, vagy a hagyományos kamillateát fogyasszunk. A kamillatea mellett jól jöhet a citromos ital. Citromos ital: 2 citromot vágjunk fel és 10-15 percig áztassuk forrásban lévő vízbe, majd egy kanálnyi mézzel ízesítsük. Lassan kortyolgatva fogyasszuk el.

Csökkentsük a zsírfogyasztást, hús, tej, tojás, édesítőszerek (kivétel a méz) fogyasztását. Kerüljük a gyorsétkezdei ételeket, mélyhűtött és konzerv ételeket, kész önteteket. Együnk minél több ételt nyersen, vagy hidegen, zsírban sütés helyett pároljunk és ne együnk túl sokat.

Növeljük a nedvességtartalmat párologtató használatával. Alkalmazzuk a régimódi gőzölést: nyitott edénybe tett forralt víz vagy kamillatea fölé hajolva takarjuk be fejünket és lélegezzük be a gőzt. Alkalmazhatjuk a következő toroköblögetőket:

Sósvizes: fél teáskanál sót 1,3 dl meleg vízben oldjunk fel.

Ecetes: ugyanannyi ecetet és mézet keverjünk el egy csészényi jó meleg vízben.


Legyünk nyugodtak, lazuljunk el! Háton fekve mélyen, hosszan lélegezzünk úgy, hogy a tüdőnk alsó részében is cserélődjön a levegő (hasi légzés). Ezután testrészről-testrészre haladva fokozatosan lazuljunk el (kéz, alkar, felkar, alsóvégtag, törzs, homlok, szem, arc, száj, nyelv, állkapocs, nyak). Most képzeljük el, hogy egy 100 emeletes épület felső szintjén vagyunk a liftben, mire leérünk minden izmunk ellazult, nyugodtak vagyunk.


Gondolkozzunk pozitívan! A megfázás leküzdésének időtartama az immunkompetenciánktól függ. Az immunrendszer gátlásáért sokszor a vitaminok és ásványi anyagok hiánya felelős. Stressz-állapotban az A-, és C-vitamin, valamint cink gyorsabban felhasználódik, ezért pótolnunk kell. Ezen anyagok felszívódását gátolják a koffein, zsírsavak (telítetlenek is!), továbbá a vizelethajtók, vérnyomáscsökkentők, fogamzásgátlók, élénkítő-szerek. Minél több a szervezetben az A-vitamin, annál nagyobb a T-fehérvérsejtek termelődése, minél több az E-vitamin, annál kevesebb a fertőzéses megbetegedés és minél több a C-vitamin, annál kevesebb a felső-légúti megbetegedés. Ugyanakkor figyelnünk kell a ritkán előforduló túladagolási tünetekre is. Ezek C-vitamin esetén: puffadás, gyomorégés, hasmenés. Tudni kell, hogy az adagolás hirtelen abbahagyása daganatos megbetegedésre hajlamosíthat. A vas túladagolása elősegítheti a baktériumok szaporodását. A cink szükséglet feletti bevitele gyomorrontást, ízérzés-zavart, émelygést, hányást okozhat.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.